Soft Consulting Blog
2008. Szeptember 24. 10:00 - admin
A vállalat jó hírneve manapság a cégérték több mint felét adja és
napjainkra minden eddiginél sérülékenyebbé vált. Ami korábban szóban
lassan terjedt, az ma egyetlen gombnyomásra ezreket ér el.
A jó hírnév segít a tőkebevonásban, vonzza a tehetséges munkaerőt és a megbízható üzleti partnereket, növeli a vevők, az ügyfelek lojalitását, s még a hatóságok piszkálódásait is visszafogja.
2005-ben a cégvezetők a hírnévkockázatot tekintették a legveszélyesebbnek, s úgy ítélték meg, hogy ennek kezelése nehezebb minden más rizikófaktornál. Ha valamilyen konkrét esetben a köz a vállalat ellen fordul, annak súlyos üzleti következményei lehetnek.
Ha már kitört a botrány, akkor a vállalat első számú vezetőjének kell kézbe vennie a hírnév helyreállítását - ha pozíciójában maradhatott. A leghatékonyabb eszköz a nyilvános bocsánatkérés és az érdemi változtatás, a késlekedés viszont súlyos károkat okozhat.
Míg Nyugat-Európában a cég hírnevének őrzése és ápolása a stratégia fontos része, addig hazánkban még akadnak nehézségek ezen a téren és nem szokás a bocsánatkérés. Marad inkább a körömszakadtáig tagadás. A fogyasztói panaszokra sok esetben nem érkezik válasz, annak ellenére, hogy az időben és kellő odafigyeléssel történő reagálás sokat javíthat a cég hírnevén.
A jövő a fogyasztók fokozódó etikai elvárásaival számoló cégeké.
0 hozzászólás
2008. Szeptember 22. 10:00 - admin
Egyelőre felröppent rémhír csupán, hogy törölhetik azt a céget, amely nem végzi el időben TEÁOR-kód átsorolását.
Amit biztosan tudunk2009. márciusától törlik a TEÁOR-kódokat a cégjegyzékből és az átsorolásra 2008. december 31-éig van ideje a cégeknek.
Új szabályozás November elsején döntenek az új tervezetről, miszerint, akik nem sorolnak át az év végéig, 2009. májusi tao-bevallásukhoz mellékelt adatlapon pótolhatják ezt.
Mi mégis azt ajánljuk: ne kísértse a Sorsot, mert ha minden marad jelenlegi rend szerint, akkor bajba kerülhet Pató Pál úr cége.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete javaslata szerint nem ártana a tevékenységi körökhöz rendelt kódokat visszatáplálni a cégjegyzékbe, ahogy korábban a bankszámlaszámoknál történt. Az adóhivatal az egyesület felvetése ellen eddig nem tiltakozott.
Folytatás november 1-jén?
0 hozzászólás
2008. Szeptember 19. 10:00 - admin
A Pénzügyminisztérium a honlapján nyilvánosságra hozta az adó- és járulék törvényeket érintő módosító javaslatát, amit a kormány szerdán tárgyalt és fogadott el.
A pénzügyminiszter pénteken nyújtja be az Országgyűlésnek a módosító csomagot, de addig az Országos Érdekegyeztető Tanácson, és a Gazdasági Együttműködési Fórumon felmerült javaslatokról tárgyal.
A csomag elsődleges célja az egyszerűsítés, nem pedig a vállalkozások összterhének csökkentése. Szakértők szerint jó irány, hogy az adóalap-csökkentő tételek nagy részét megszüntetnék, de mint már annyiszor elhangzott: a mértékét keveslik, ezzel nem nő az ország versenyképessége. Új fegyvert kap az APEH?A javaslat szerint, a fekete- és szürkegazdaság ellen újabb eszközt kapna az APEH: "Alapos ok" esetén megfordulhat a bizonyítási kényszer, s a vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a költségei valóban felmerültek.
Biztosak lehetünk benne, hogy ha az APEH akar, talál is majd "alapos ok"-ot, hiszen olyan ez, mint a kifogás: akik keres, talál. Dráguló cégautó?Más kérdés a szakértők cégautók miatti siránkozása. Eddig boldog-boldogtalan céges autóval furikázott az országban - Halleluja, dugóban araszolás! - most majd nem fog. Vagy megfizeti az árát.
0 hozzászólás
2008. Szeptember 12. 10:00 - admin
A köznyelvben használt „cafeteria” elnevezés egy kávéházi étlapra utal, egészen pontosan arra, hogy a felkínált lehetőségekből a munkavállalók kedvükre válogathatnak. Nézzük mi is szerepel az "étlapon"! + Új cafeteria kalkulátor
A cafeteria rugalmas béren kívüli juttatási rendszer, melyben a munkavállalók igényeik szerint választhatnak a munkáltató által felkínált elemek közül. A cafeteria rendszer elemei, amelyek mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára adó- és járulékmentesek, vagy ha mégis adó- és járulékkötelesek, akkor a bérnél kedvezőbb feltételekkel adóznak - az adott évre vonatkozó törvényi szabályozás szerint.
Cafeteria kalkulátor az adómentesen adható béren kívüli juttatások révén realizálható adó- és járulék megtakarítások számszerűsítésére |
Iskolakezdési támogatás
Iskoláskorú, közoktatási intézményben tanuló gyermeket nevelő szülők kaphatják.
Önkéntes egészségpénztár
A juttatás az önkéntes egészségpénztárba történő munkáltatói hozzájárulás formájában valósul meg. Célja a tag részére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nem, vagy csak részben támogatott egészségügyi szolgáltatások finanszírozása. Az egészségpénztárból adómentesen igénybe vehető szolgáltatások tájékoztatóját az adott pénztár honlapján kell megtekinteni.
Üdülési csekk
A juttatások egyik legnépszerűbb formája. Az üdülési csekk a kiállítástól számított egy évig érvényes a belföldi elfogadóhelyeken. Üdülési, pihenési, kikapcsolódási, egészség-megőrzési, betegség-megelőzési, valamint szabadidősport szolgáltatásokra használható fel, és a fesztiválozó fiatalok közül is igen sokan vásárolták ezzel jegyeiket.
A fel nem használt üdülési csekk annak lejárta előtt meghosszabbítható, további információk a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján.
Internethasználat
A támogatás az otthoni internet költségeket részben vagy egészben fedezi. A munkavállaló fizet elő internetre, melynek egyszeri belépési díját, havi díját a munkáltató számla alapján megtéríti. A juttatás mértéke az internet szolgáltatótól kapott számlán szereplő internet használattal kapcsolatos költségek.
Utazási bérlet
A munkába járáshoz helyi utazási bérletet is kaphat a munkavállaló, aki a munkáltató nevére kiállított számla alapján kérheti költsége megtérítését.
Sport
Igénybe vehető a munkavállalók aktív mozgását elősegítő sportpályák, klubok, edzőtermek, fittnes-centrumok belépőinek és bérleteinek finanszírozására. Amennyiben egészségpénztári keretből veszi igénybe a dolgozó a szolgáltatást (pl.: uszodabérlet), akkor a munkavállalóval egy háztartásban élő közeli hozzátartozók részére is igényelhető.
Ajándékutalvány vagy Hungary Card
Ajándékutalvány a munkavállalóval egy háztartásban élő közeli hozzátartozók részére is igényelhető.
A saját részre évente egyszer igényelhető ajándékutalvány helyett a munkavállaló Hungary Card-ot is igényelhet a keretösszegből. A Magyar Turizmus Kártyát kétféle módon lehet használni. Vannak olyan kedvezmények, amelyeket egyszerűen a kártya felmutatásával kaphatunk meg, míg más esetekben a kártya mellett található szelvényfüzet megfelelő értékszelvényének leadása szükséges az olcsóbb vagy ingyenes szolgáltatás igénybevételéhez.
Kultúra - utalvány
A juttatás a dolgozó és családtagjai részére művelődési intézményi szolgáltatás igénybevételére alkalmas, pl. könyvtári, levéltári szolgáltatás, múzeumi szolgáltatás, előadóművészet, filmvetítés, állat-, növénykert, védett természeti érték bemutatása, közművelődési intézmény által nyújtott felnőtt- és egyéb oktatás.
Iskolarendszerű képzés támogatása
A munkáltató adómentesen támogathatja a munkavállaló iskolai rendszerű képzésének költségeit, amennyiben az a munkáltató tevékenységével összefüggő, a munkakör betöltéséhez szükséges ismeret megszerzését szolgálja (szakirányú képzés).
Ruha
Igénybe vehető felsőruházati, lábbeli és kiegészítő ruházati termékek (pl. sál, kendő, táska) megvásárlásához.
Tanfolyam, szakkönyv
A juttatás igénybe vehető szakkönyv, számítástechnikai eszköz megvásárlásához, valamint képzések, tanfolyamok, nyelvtanfolyamok díjaihoz.
Az egyes juttatási elemek csak meghatározott mértékben vehetők adómentesen igénybe. Ezek részletes tájékoztatója elérhető az Adózóna honlapon.
0 hozzászólás
2008. Szeptember 12. 10:00 - admin
Míg a július 1-jét követő indulás után napi 200 hibabejelentés érkezett az ügyfélszolgálatokhoz, addig ma már alig 10.
Bár kezdetben előfordult, hogy az egyszerűsített cégbejegyzés tovább tartott a törvényben előírt egy óránál, mivel a technika ördöge néhányszor megtréfált a cégbíróság munkatársait. A félnapos leállások ma már nem jellemzőek, mi több, az elektronikus cégbejegyzés valamennyi mozzanatában folyamatos javulás tapasztalható.
Havonta mintegy 50 ezer elektronikus cégbejegyzés kérelem érkezik be a cégbíróság részére. Ebből kezdetben csaknem 40 százalékot tett ki az automatikusan elutasított kérelmek aránya, addig ez a számarány mára 7 százalék alá csökkent.
Az automatikus elutasítás nagyrészt abból fakad, hogy az érintettek nem megfelelően töltik ki illetve küldik el az elektronikus cégbejegyzés kérelmeket a cégbíróság felé. Holott az IRM honlapján ingyenesen letölthető az elektronikus kérelmek kitöltését szolgáló intelligens nyomtatvány kitöltő program, amely önellenőrzési funkciót is tartalmaz. A Cégbíróság munkája
Az új rendszer módosítja a Cégbíróság működését is, miután ezentúl több idejük marad a bíráknak az érdemi munkára, így többet tudnak foglalkozni a törvényességi felügyelettel, míg a cégbejegyzés inkább regisztrációs jellegűvé válik.
A bíróság csak azt vizsgálja tehát, hogy a törvény által előírt, az elektronikus cégbejegyzés kérelemhez mellékelt okiratokat csatolta-e a jogi képviselő, azt azonban nem nézi, hogy a mellékletek megfelelnek-e a jogszabályoknak, avagy sem, ezért a jogi képviselő a felelős.
Amennyiben a Cégbíróság az elektronikus cégbejegyzés kérelemről az érkezését követő egy munkaórán belül érdemben nem határoz, úgy a Cégbíróság vezetője a határidő lejártát követően, legkésőbb egy munkanapon belül hivatalból intézkedik az elektronikus cégbejegyzés kérelem elbírálásáról. Az elektronikus cégbejegyzés a következő munkanapon a törvény erejénél fogva létrejön, az elektronikus cégbejegyzés kérelem szerinti tartalommal.
Kezdeti gyermekbetegségei ellenére mégiscsak fordulatot hozott az elektronikus cégeljárás bevezetése. A cél az online ügyintézés fokozatos bevezetése mind a közigazgatásban, mind az igazságszolgáltatásban, így napirenden van a földhivatali ügyintézés, valamint a közbeszerzési eljárások elektronizálása is.
0 hozzászólás
|
|
|