Soft Consulting Blog![]() ![]() Kisgyermekes munkavállalókra vonatkozó munkajogi szabályok2017. Május 14. 23:56 - siteadmin![]() Alábbi bejegyzésünkben azokra a munkavállalókra vonatkozó munkajogi szabályokat foglalom össze, akik a gyermek születését követően munkába állnak valamint a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vesznek igénybe.
A szülést illetve a gyermek születését követően munkába álló kisgyermekes munkavállalókra vonatkozó szabályokMunkaidő kedvezmény
Ha a kisgyermekes anya már a szoptatás időszaka alatt visszamegy dolgozni, akkor a szoptatásra tekintettel egyfajta munkaidő kedvezményben részesül. Azaz mentesül a munkavégzés alól a szoptató anya a szoptatás első 6 hónapjában naponta kétszer 1, ikergyermekek esetén kétszer 2 órára, a 9. hónap végéig naponta 1, ikergyermekek esetén naponta 2 órára.
A kisgyermekes anyát erre az időtartamra távolléti díj illeti meg továbbá ezen időtartam a szabadság szempontjából munkában töltött időnek minősül.
Részmunkaidő
Másik kisgyermekes munkavállalókra vonatkozó szabály, hogy a munkáltató köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani, amennyiben a kisgyermekes munkavállaló ezt kéri. Azaz ha a kisgyermekes munkavállaló korábban napi 8 órában dolgozott, akkor a szülő ez irányú kérelmére a napi munkaidőt 4 órára kell módosítani. Továbbá figyelemmel kell lenni arra, hogy ez a munkaszerződés módosítás nem a két fél közös megegyezésén alapul, hanem ezt a jogszabály írja elő.
Felmerül a kérdés, hogy a gyermek hány éves koráig kell a fenti részmunkaidős foglalkoztatást alkalmazni?
A Munkatörvénykönyv alapján a gyermek 3 éves koráig kérheti a szülő a részmunkaidős foglalkoztatás, míg 3 vagy több gyermeket nevelő munkavállaló* esetén, a munkáltató a gyermek 5 éves koráig köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani.
* Megjegyzés: három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló a fenti szabály alapján az, aki szülőként legalább három gyermekre tekintettel családi pótlékra jogosult és gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban vagy gyermeknevelési támogatásban részesült vagy részesül.
Munkaidő beosztása, készenlét:
A kisgyermekes munkavállaló – beleértve a gyermekét egyedül nevelő munkavállalót* is - a gyermek 3 éves koráig
* Megjegyzés: Gyermekét egyedül nevelő munkavállaló az, aki gyermekét saját háztartásában neveli és hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa.
Meg kell említeni, hogy a gyermekét egyedül nevelő munkavállaló számára – gyermeke 3 éves korától 4 éves koráig – rendkívüli munkaidő vagy készenlét csak hozzájárulásával rendelhető el, kivéve a baleset, elemi csapás, súlyos kár, az egészséget vagy a környezetet fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, elhárítása érdekében.
Szokásostól eltérő más helyen történő munkavégzés
Külön szabály vonatkozik a szokásostól eltérő más helyen történő munkavégzésre. Azaz más helységben végzendő munkára akkor kötelezhető
Gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalókra vonatkozó munkajogi szabályokA kisgyermekes munkavállalónak fizetés nélküli szabadság jár gyermek 3-dik életéve betöltéséig, a gyermek otthoni gondozása céljából. Ezen fizetés nélküli szabadság első 6 hónapja a szabadság szempontjából munkában töltött időnek minősül. Ez azt jelenti, hogy ha például a munkavállaló mind a szülési szabadságot, mind a gyermek gondozása céljából a fenti fizetés nélküli szabadságot igénybe veszi, akkor ezen időszakból egy év figyelembe vételre kerül a későbbiekben megállapítandó szabadságnál. Vagyis, a szülési szabadság teljes időtartamára és a fizetés nélküli szabadság fél évére szabadság jár.
A fizetési nélküli szabadságnál két határidőre kell figyelemmel lenni, amelyek az alábbiak:
Ha a fizetés nélküli szabadságot igénybe vevő munkavállaló munkakörét más munkavállaló látja el, akivel a munkáltató erre az időtartamra határozott időre szóló munkaszerződést kötött, akkor a munkaszerződés lejártát semmiképpen sem javasolt pontos időponttal meghatározni, hiszen a fizetés nélküli szabadságról a munkavállaló a gyermek harmadik életéve előtt is visszatérhet a munkába.
Példa: Ha a fizetés nélküli szabadságot a munkavállaló például 2018. november 28-áig vette igénybe, akkor a határozott idő végét a munkaszerződésben javasolt úgy meghatározni, hogy az adott munkaviszony „legfeljebb 2018. november 28-áig” kerül megkötésre.
Szerző: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella
![]() ![]() ![]() Mire figyeljünk alkalmi munkavállalók foglalkoztatásakor?2017. Május 4. 17:31 - siteadmin![]() A munkaviszony biztosítási jogviszonyt keletkeztet. Az alkalmi munkavállalás olyan különleges munkaviszony, amely alapján a munkavállaló, azaz az alkalmi munkavállaló nem lesz biztosított. Az alábbi bejegyzésben az alkalmi munkavállalók foglalkoztatására és az ehhez kapcsolódó közteherfizetésre vonatkozó fontosabb szabályokat összegzem.
Munkavállalók és alkalmi munkavállalók egyidejű foglalkoztatásaKét szabályra kell figyelemmel lenni a munkavállalók és alkalmi munkavállalók egyidejű foglalkoztatásakor. Az egyik szabály az egy naptári napon belül foglalkoztatható munkavállalók és alkalmi munkavállalók létszámára vonatkozik. Az alkalmi munkára irányuló foglalkoztatás esetén az alkalmi munkaviszonyban egy naptári napon legfeljebb foglalkoztatottak létszáma – a munkáltatónak a tárgyév első, illetve hetedik hónapját megelőző hat havi, ha a munkáltató ennél rövidebb ideje működik, működésének egész hónapjaira eső átlagos statisztikai létszámát alapul véve – nem haladhatja meg az alábbi mértéket:
Azaz 200 fő munkavállaló esetén a foglalkoztatott alkalmi munkavállalók száma nem haladhatja egy naptári napon a 40 főt.
A másik szabály a munkavállaló alkalmi munkavállalóként való foglalkoztatására vonatkozik. Ez esetben a következőkre kell figyelemmel lenni:
Érvénytelen az alkalmi munkára irányuló munkaszerződés, ha annak megkötése időpontjában a felek között munkaviszony áll fenn. További kikötés, hogy a felek a munkaszerződést alkalmi munkára irányuló munkaviszony létrehozása érdekében nem módosíthatják. Azaz a már foglalkoztatott munkavállalót nem lehet alkalmi munkavállalóként foglalkoztatni.
Alkalmi munkavállalás, mint határozott időre létrejött munkaviszonyAz alkalmi munkavállalás határozott időre jön létre. A munkáltató és a munkavállaló között alkalmi munkára létesített, határozott időre szóló munkaviszony
A határozott időre szóló alkalmi munkavállalásnál figyelemmel kell lenni arra a szabályra is, hogy amíg a Munkatörvénykönyv alapján a munkaszerződést írásba kell foglalni és az írásba foglalás elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló - a munkába lépést követő 30 napon belül – hivatkozhat, addig az alkalmi munkavállalásnál ezt a szabályt nem kell alkalmazni. Azaz az alkalmi munkavállalásra irányuló szerződést nem kell írásba foglalni.
Megjegyzés: A feleknek lehetősége van arra, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény mellékletében foglalt egyszerűsített munkaszerződés felhasználásával szerződést kössenek alkalmi munkavállalásra. Ez esetben a következők érvényesülnek: Nem elektronikus úton bevallásra kötelezett felek, alkalmi munkavállalás céljából munkaviszonyt egyszerűsített munkaszerződés megkötésével is létesíthetnek, a bejelentési kötelezettség teljesítése mellett. Az egyszerűsített munkaszerződést ekkor a munka megkezdéséig írásba kell foglalni úgy, hogy a munkavégzés napjának végéig elegendő kitölteni a munkáltató és a munkavállaló megnevezésén kívüli egyéb azonosító adatait. Az egyszerűsített munkaszerződés alkalmazásakor nem kell munka- és pihenőidő nyilvántartást vezetni, illetve a kifizetett munkabér elszámolásáról a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig nem kell írásbeli tájékoztatást adni.
Bejelentési kötelezettség, minimálbér és annak közterheAz alkalmi munkaviszony a bejelentési kötelezettség teljesítésével jön létre. Bejelentési kötelezettség a foglalkoztatás megkezdése előtt az alábbi módon teljesíthető:
Az alkalmi munkavállalás esetén az alábbi adatokat kell bejelenteni:
Alkalmi munkavállalás esetén minimálisan kifizetendő órabérek és munkabér 2017-ben:
Alkalmi munkavállaló esetében a munkáltató által fizetendő közteher mértéke:
Szerző: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella ![]() ![]() ![]() Milyen közterheket kell fizetni az ügyvezetők után 2017-ben?2017. Április 18. 15:45 - siteadmin![]() A Polgári Törvénykönyv alapján a társaság ügyvezetését a vezető tisztségviselő – a társasággal kötött megállapodása szerint – megbízási jogviszonyban vagy munkaviszonyban láthatja el. Az alábbi bejegyzésben a nem nyugdíjas ügyvezetők 2017. évi tb közterheit (azaz a fizetendő járulékokat és a szociális hozzájárulási adót) ismertetem, kitérve a Kft tagja és nem tagja által ellátott ügyvezetésre is.
Munkaviszonyban ellátott ügyvezetésA munkaviszonyban történő ügyvezetésnél nincs különbség aszerint, hogy az ügyvezető tagja vagy nem tagja a társaságnak. A munkaviszonyban ellátott ügyvezetés biztosítási jogviszonyt keletkeztet, így azt be kell jelenteni a T1041-es nyomtatványon. A munkaviszony vonatkozásában ki kell emelni, hogy szemben a megbízási jogviszonnyal nincs ingyenes munkavégzés. Az általános szabály az, hogy a munkaviszonyban a munkabérnek teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén el kell érnie legalább a minimálbért, illetve ha a tevékenység szakképzettséget igényel, akkor a garantált bérminimumot.
Megjegyzés: Az adóhivatal egy korábbi levelében azt a tájékoztatást adta, hogy nincs olyan jogszabály, amely a vezetői tisztségviselést szakképzettséget igénylő tevékenységnek minősítené, de ebben a tájékoztatásban nem foglalt állást amellett, hogy elegendő lenne a minimálbér megfizetése teljes munkaidőben történő foglalkoztatáskor. Erre tekintettel a vezető tisztségviselői feladat ellátásáért minimális jövedelemként egyes munkáltatók a 127 500 forintot, míg más munkáltatók a 161 000 forint garantált bérminimumot fizetnek.
Ha az ügyvezető munkaviszonyban látja el a feladatait, akkor a munkabéréből levonásra kerül a 15 % személyi jövedelemadó előlegen túl,
A munkáltató a munkabér után megfizeti a 22% szociális hozzájárulási adót. Amennyiben a feltételek adottak, munkaviszony esetén a munkáltató szociális hozzájárulási adókedvezménnyel élhet. Ha például az ügyvezető megváltozott munkaképessége alapján rehabilitáció kártyával rendelkezik, akkor a gazdasági társaság, mint munkáltató 255 000 forintig 22 % szociális hozzájárulási adókedvezménnyel élhet.
Megbízási jogviszonyban ellátott ügyvezetésMegbízási jogviszony esetén el kell különíteni, hogy az ügyvezető tagja vagy nem tagja a társaságnak.
Ha a társaság tagja megbízásban az ügyvezetést látja el, akkor az ügyvezető társas vállalkozónak minősül. Társas vállalkozói jogviszony biztosítási jogviszonyt hoz létre, így azt be kell jelenteni a T1041-es nyomtatványon. Társas vállalkozóként a járulék-, és szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség az alábbiak szerint áll fenn:
Megbízás keretében ellátott ügyvezetésnél – szemben a munkaviszonnyal – az ügyvezető dolgozhat akár ingyen is. Ha az ügyvezető a feladatait ingyen látja el, a fenti tb közterheket akkor is meg kell fizetni.
Társas vállalkozói jogviszonyban a szociális hozzájárulási adókedvezmény egy esetben érvényesíthető, ha az ügyvezető az alábbiak szerint megváltozott munkaképességűnek minősül: „A tag 2011. december 31-én I., II. vagy III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, és a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 32–33. §-a alapján rokkantsági ellátásban vagy rehabilitációs ellátásban részesül, vagy ha a tag rokkantsági ellátásban részesül, és egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 50 százalékos vagy kisebb mértékű.”
A fenti esetben a gazdasági társaság szintén 255 000 forintig 22 % szociális hozzájárulási adókedvezménnyel élhet.
Ha az ügyvezető nem tagja a társas vállalkozásnak, akkor megbízásban ellátott vezetői tisztségviselés esetén akkor jön létre biztosítási jogviszony, ha járulékalapot képező megbízási díja eléri a minimálbér harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét.
Biztosítási jogviszony fennállása esetén a jogviszonyt be kell jelenteni T1041-es nyomtatványon és az ügyvezető tevékenységért járó díjazás – személyi jövedelemadó előleg számításánál figyelembe vett összeg – alapján kell megfizetni a 10% nyugdíjjárulékot, valamint a 4% természetbeni egészségbiztosítási járulékot, a 3% pénzbeli egészségbiztosítási járulékot. A megbízó, azaz a társas vállalkozás, a fenti alap után 22% szociális hozzájárulási adót fizet.
Ha a megbízási szerződés alapján személyesen munkát végző ügyvezető járulékalapot képező megbízási díja nem éri el a minimálbér 30%-át, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét, akkor bbiztosítási jogviszony nem jön létre. Ez esetben a járulékot nem kell levonni, azonban – az ingyenes megbízást kivéve – a 22 % szociális hozzájárulási adót meg kell fizetni.
Végezetül az alábbi táblázatban összefoglalva összegzem az ügyvezetés kapcsán fizetendő tb közterheket:
Szerző: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella
![]() ![]() ![]() Be kell jelenteni a külföldi munkát?2017. Március 30. 19:44 - siteadmin![]() Sok magyar állampolgár vállal külföldön munkát. A külföldi munkavégzés előkészítése során sokszor felmerül az a kérdés, hogy be kell-e jelenteni a külföldi munkavégzést a magyar egészségbiztosítónál, illetve külföldi munkavállalás alatt miként kaphatnak itthon egészségügyi szolgáltatást.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló LXXXIII. törvény úgy rendelkezik, hogy a TAJ számmal rendelkező személy, aki
Azaz, ha egy TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár Németországba megy keresőtevékenységet folytatni, akkor ezt köteles bejelenteni a kormányhivatal járási, illetve fővárosi kerületi (Budapesten a XIII. kerületi) egészségbiztosítási szervének. A külföldi keresőtevékenység bejelentése a „Bejelentő lap TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár részére, aki EGT tagállamban és egyezményes államban biztosított személy” elnevezésű nyomtatványon tehető meg, amely elérhető a Nemzeti Egészségbiztosító Alapkezelő (volt OEP) oldalán ezen a linken.
A bejelentés azt eredményezi, hogy arra az időre, amíg a bejelentést tett személy az EGT területén lévő valamelyik országban vagy Svájcban dolgozik, illetve Magyarországgal TB egyezményt kötött másik államban folytat keresőtevékenységet, addig a TAJ száma ideiglenesen érvénytelenítésre kerül. A TAJ szám ideiglenes érvénytelenítése pedig azt jelenti, hogy a TAJ számával nem tud Magyarországon egészségügyi szolgáltatást igénybe venni, de ennek eredményeként nem is köteles megfizetni – még akkor sem, ha a magyar lakcíme megmaradt – a havi 7 110 forint egészségügyi szolgáltatási járulékot.
Miként kap Magyarországon egészségügyi szolgáltatást a külföldön dolgozó magyar állampolgár?Ha például Németországban dolgozik a magyar állampolgár, akkor a biztosítás helye szerint, azaz a példánál maradva Németországban igényelheti az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amely alapján Magyarországon orvosilag szükséges ellátást fog kapni.
Továbbá lehetősége van arra is – ha Magyarországon a lakóhelyét meghagyta –, hogy a német biztosítótól igényelje az S1-es nyomtatványt. Az S1-es nyomtatvány alapján a Németországban dolgozó személy Magyarországon is igénybe veheti a teljes körű egészségügyi szolgáltatást, azaz jogosult lesz a TB ellátás keretében orvosi ellátásra, támogatottan gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre, gyógyfürdőre.
Megjegyzés: S1-es nyomtatványt nem állítja ki Nagy-Britannia, Írország, valamint Olaszország.
Melyek azok az országok, ahol a keresőtevékenységet be kell jelentenünk?
Megjegyzés: Magyarország TB egyezményt kötött Törökországgal is. Ez az egyezmény ugyan már kihirdetésre került, de még nem lépett hatályba, ezért nem szerepel a fenti felsorolásban.
Honnan értesül a kormányhivatal egészségbiztosítási szerve arról, hogy a külföldi keresőtevékenység lezárult?Ha a külföldi keresőtevékenység befejeződik, akkor ezt is be kell jelenteni a kormányhivatal egészségbiztosítási szervének. Azaz a fenti országokban, államokban létrejött biztosítás megszűnését a megszűnést követő 15 napon belül kell bejelenteni a kormányhivatalnál.
A biztosítás megszűnése esetén figyelemmel kell lenni arra a szabályra, hogy akik Magyarországra visszatérve igénylik a TAJ számukat – kivéve az 1997. évi LXXX. törvény 5. §-a szerint biztosítottakat –, EGT tagállamban, Svájcban, illetve nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó államban az adott biztosító által kiadott formanyomtatványt vagy hatósági igazolást kötelesek csatolni a külföldi biztosítási időszakról. Ha az igazolás becsatolására nem kerül sor, a TAJ nem állítható ki addig, amíg azt a magyar egészségbiztosítási szerv az igénylő által megadott másik tagállami illetékes hatóságtól be nem szerzi.
Kiszabható-e bírság azért, mert a TAJ számmal rendelkező személy nem jelentette be a külföldi keresőtevékenységet?A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló LXXXIII. törvény rendelkezései alapján, aki a bejelentési kötelezettséget nem vagy késedelmesen teljesíti, a kormányhivatal egészségbiztosítási szerve 10 000 forinttól 100 000 forintig terjedő összegű – az elkövetett mulasztással arányos – mulasztási bírság megfizetésére kötelezheti. Az így kiszabott mulasztási bírsággal szemben jogorvoslattal lehet élni, azaz ezzel a végzéssel szemben fellebbezést lehet benyújtani.
Szerző: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella
![]() ![]() ![]() Kivel szemben indíthat megtérítési eljárást az egészségbiztosító?2017. Március 16. 7:39 - siteadmin![]() A kormányhivatal egészségbiztosítási szerve megtérítési eljárás keretében visszafizetteti az egészségbiztosító által finanszírozott összeget azzal a személlyel (jogi-, vagy természetes személlyel), aki felelős a baleset bekövetkezésért, vagy másik személy betegségéért, keresőképtelenségéért, egészségkárosodásáért vagy haláláért. Ezt az eljárást megtérítési eljárásnak nevezik. Az alábbi bejegyzésben részletes tájékoztatást adunk a megtérítési eljárásról.
Foglalkoztató megtérítési kötelezettségeAz 1997. évi LXXXIII. törvény alapján a foglalkoztató köteles megtéríteni az üzemi baleset vagy a foglalkozási betegség miatt felmerült egészségbiztosítási ellátást, ha a baleset vagy megbetegedés annak a következménye, hogy
Ha például a foglalkoztató nem biztosítja a munkavédelmi felszerelést és ennek hiánya miatt a munkavállaló megsérül, akkor a foglalkoztatót a balesetből adódóan megtérítési kötelezettség terheli. Az így bekövetkezett balesetből eredő ellátást - azaz a tb támogatott egészségügyi szolgáltatást, a gyógyuláshoz szükséges tb támogatott gyógyszer-, gyógyászati segédeszköz-, gyógyászati ellátás egészségbiztosító által finanszírozott árát, valamint a keresőképtelenség idejére az egészségbiztosító által kifizetett táppénzt – a foglalkoztató köteles visszafizetni az egészségbiztosítónak.
Megjegyzés: Abban az esetben nem kerül sor a fenti megtérítési eljárásra, ha a visszafizetendő összeg nem haladja meg 5 000 forintot.
Egyéb személy megtérítési kötelezettségeiUgyancsak az 1997. évi LXXXIII. törvény rendelkezik arról, hogy az a személy, aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, egészségkárosodásáért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni.
Mindezek alapján megtérítésre kerülhet sor többek között akkor, ha
Megjegyzés: Ha valaki kötelező felelősségbiztosítás alá tartozó gépkocsival vagy motorkerékpárral okoz keresőképtelenséget vagy egészségkárosodást, akkor ez esetben nem indul megtérítési eljárás, mert a felelősségbiztosítás fedezi az így nyújtott egészségbiztosítási ellátások árát is.
Honnan értesül az egészségbiztosító a balesetekről?A foglalkoztató köteles kivizsgálni a munkavégzés során bekövetkezett baleseteket. Az erről készült jegyzőkönyvet, egyéb nyomtatványt, továbbá a foglalkozási betegedésről kiállított értesítést köteles bejelenteni a kormányhivatal egészségbiztosítási szervének.
Továbbá az egészségbiztosító az egészségügyi szolgáltatók által nyújtott ellátások adatait is kezeli, amelyekből szintén értesül a balesetek alapján nyújtott ellátásokról.
Fizetésre kötelező határozatA megtérítési eljárásban a kormányhivatal egészségbiztosítási szerve határozatot hoz, amelyben kötelezi azt a személyt, aki felelős a baleset bekövetkezésért, vagy másik személy betegségéért, keresőképtelenségéért, egészségkárosodásáért vagy haláláért, hogy fizesse meg az így nyújtott ellátás(ok) tb támogatott árát, és annak kamatait. Ez ellen a határozat ellen azonban nem lehet fellebbezést benyújtani, így jogorvoslatot csak a bíróságtól lehet kérni.
A fenti határozat tartalmazza egyrészt a megtérítendő összeget, másrészt ezen összeg alapján fizetendő kamatot. Azaz a megtérítésre kötelezettnek vissza kell fizetnie
A kamat kapcsán meg kell jegyezni, hogy nem kell a kamatot megfizetni, ha a megtérítésre kötelezett a felelősségét írásban elismeri, és ezzel együtt az ellátás összegét határidőben visszafizeti az egészségbiztosítónak.
Mérséklés, részletfizetés, elengedésAz 1997. évi LXXXIII. törvény lehetőséget ad arra, hogy az egészségbiztosító - ha a megtérítésre kötelezett kérelmezi - a megtérítési összeget továbbá annak kamatát mérsékelje, részletfizetést engedélyezzen, vagy elengedje.
Ennek keretében a természetes személlyel szemben megtérítés címen fennálló követelést a kormányhivatal egészségbiztosítási szerve méltányosságból mérsékelheti, elengedheti, vagy részletfizetést engedélyezhet.
Továbbá mind a foglalkoztató, mind a természetes személy kérheti, hogy a kirótt kamatot a kormányhivatal egészségbiztosítási szerve méltányosságból mérsékelje, engedje el vagy a kamatra részletfizetést engedélyezzen.
Szerző: dr. Radics Zsuzsanna Gabriella
![]()
Lapozás:
[1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]
[16]
[17]
[18]
[19]
[20]
[21]
[22]
[23]
[24]
[25]
[26]
[27]
[28]
[29]
[30]
[31]
[32]
[33]
[34]
[35]
[36]
[37]
[38]
[39]
[40]
[41]
[42]
[43]
[44]
[45]
[46]
[47]
[48]
[49]
[50]
[51]
[52]
[53]
[54]
[55]
[56]
[57]
[58]
[59]
[60]
[61]
[62]
[63]
[64]
[65]
[66]
[67]
[68]
[69]
[70]
[71]
[72]
[73]
[74]
[75]
[76]
[77]
[78]
[79]
[80]
[81]
[82]
[83]
[84]
[85]
[86]
[87]
[88]
[89]
[90]
[91]
|
Blog archivum
|