Soft Consulting Blog![]() ![]() Új csődtörvény2009. Október 19. 10:00 - adminMire kell figyelni?
A szeptember 1-től hatályos új csődtörvény kimondott célja az, hogy vonzóbbá tegye a csődeljárást, mind a bajba jutott adósok, mind a hitelezők szemében, megteremtse a vállalkozások vagyonának védelmét, erősítse a csődeljárás adósságrendező funkcióját, a csődegyezségek megkötésével pedig csökkenjen a felszámolási eljárások száma.
A felszámolás elkerülése a legtöbb érintett szempontjából mindenképpen szerencsés, a hatékony követeléskezelés több fontos feltételéről viszont jóval korábban, már a szerződéskötés napja előtt célszerű gondoskodniuk a vállalkozásoknak. Hitelezői pozíció – mire figyeljünk?A cégeknek, ha szeretnék időben, és a lehető legjobban bebiztosítani magukat, érdemes már a szerződéskötéskor néhány fontos dologra odafigyelniük. Egyrészt a szerződésben foglalt feltételeket egyértelműen és világosan kell meghatározni. A feleknek - akár hitelezői, akár adósi pozícióban - már a szerződéskötéskor is a lehető legnagyobb biztonságra kell törekedniük. A számlázásnál törekedni kell arra, hogy a számlát a szerződésben meghatározottaknak megfelelően és igazolható módon, azaz ajánlva küldjék meg. Szintén érdemes szem előtt tartani, hogy amennyiben a fizetési határidő már 15 napja lejárt, és a hitelezőtől megérkezik a fizetési felszólítás, akkor a kötelezettségeit nem teljesítő cég nem vitathatja a számla jogosságát bármilyen indokra hivatkozva, és ezzel nem odázhatja el a teljesítést. Adósi pozíció – mit tehetünk?Adósi pozícióból nézve a számla szabályos átvételét követően az adós a felszámolást úgy kerülheti el, ha annak jogosságát az adós vitatja. A számla vitatása azt jelenti, hogy az adós egy lényegre törő, rövid kísérőlevéllel visszaküldi a számlát, amelyben feltünteti, hogy a számlán szereplő követelést – akár jogalapját , vagy összegszerűségét tekintve - vitatja. Fontos azonban kiemelni, hogy ha a fizetési határidő már 15 napja lejárt, és a hitelezőtől befut a fizetési felszólítás, az adós már nem vitathatja a számla jogosságát. A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte az az időpont, amelytől kezdve a gazdálkodó szervezet vezetői előre látták, vagy ésszerűen előre láthatták, hogy az adós cég nem lesz képes kielégíteni a vele szemben fennálló követeléseket azok esedékességekor. Amennyiben a hitelezők igényeinek kielégítéséhez nem elegendő az adós felszámolás körébe tartozó vagyona, bármely hitelező vagy az adós nevében a felszámoló kérheti a bíróságtól azt is, hogy a bíróság a ki nem elégített követelés megfizetésére kötelezze az adós volt vezetőjét. Fentieken túl a bíróság az adós vezetőjét a felszámolás kezdő időpontját megelőző évben felvett bevételének 50%-áig vagy - ha a vezető bevétele nem állapítható meg – 2.000.000,- forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja az adós társaság vezetőjét, amennyiben az nem tett eleget a Csődtörvény által előírt, felszámolóval szembeni együttműködési kötelezettségének, még akkor is, ha a vezető adóssal már nem áll jogviszonyban. Restrukturálás – csődeljárás helyett?A bankok is egyre inkább törekszenek arra, hogy formális jogi eljárások helyett – mint például csődeljárás - inkább kölcsönös megállapodásokat kössenek az adósokkal. Ezek közül az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer az ún. „standstill” (moratórium) megállapodás, amely az adós és a hitelezők között jön létre az adós stabilizálása, valamint időnyerés céljából. A tulajdonképpeni restrukturálás során olyan megoldások fordulhatnak elő, mint a hitelállomány átalakítása, tőkeinjekció, hitel-tőke konverzió (debt-to-equity) meghatározott eszközök értékesítése, valamint refinanszírozás – fejtette ki Ember Csaba. ![]() ![]() ![]() Fizetési kedvezmény (APEH)2009. Október 15. 10:00 - adminA Magyar Köztársaság Alkotmányában deklarált jogok és kötelezettségek közé tartozik, hogy „országunk minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni”. Az adózás és adóztatás elsődleges szerepe, hogy érvényt szerezzen az alkotmányban foglaltaknak. Az adójogszabályok általános jellegű szabályozásából adódóan azonban lehetetlen a kivételes, egyedi esetek, körülmények figyelembevétele, így előállhat olyan helyzet, amikor – a jogalkotói szándék ellenére – az arányos adózás alapelve csorbát szenved. Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) ezért meghatározott feltételek mellett kifejezett méltányossági jogkört biztosít. ![]() ![]() ![]() Negatív ÁFA2009. Október 15. 10:00 - adminA bevallás visszaigényelhető adót tartalmazó sorában akkor kell (előjel nélkül) adatot szerepeltetni, ha a keletkezett különbözet összege mínusz előjelű és a pénzügyileg nem rendezett beszerzésekre jutó adóösszeg levonása után még marad a törvényes értékhatárt elérő összegű visszaigényelhető adó, továbbá az adóalany a visszaigénylési jogosultságát érvényesíteni is akarja – olvasható a 2009/60. adózási kérdésben.
Az Áfa törvény szerint a belföldön nyilvántartásba vett adóalany az adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentheti az ugyanezen vagy korábbi adómegállapítási időszakban (időszakokban) keletkezett levonható előzetesen felszámított adó összegével. Ha a megállapított különbözet előjele negatív, a különbözet a soron következő adómegállapítási időszakban vehető figyelembe úgy, mint az akkori adómegállapítási időszakban megállapított fizetendő adó együttes összegét csökkentő tétel, illetőleg a törvényben meghatározott feltételek szerint és módon visszaigényelhető. ![]() ![]() ![]() Munkaerő-kölcsönzés2009. Szeptember 14. 10:00 - adminMunkaerő-kölcsönzés esetén érvényesülnek a felmondási tilalmak Az Alkotmánybíróság a 67/2009. (VI. 19.) AB határozatával megsemmisítette azt a törvényi rendelkezést, amely munkaerő kölcsönzés esetén kizárta a felmondási tilalmakról szóló rendelkezések alkalmazását. A kölcsönzött dolgozók is felmondási védettséget élveznek tehát a legmagasabb bírói fórum döntése következtében. Az Alkotmánybíróságnak arról kellett döntenie, megvalósít-e alkotmánysértő különbségtételt, hogy a Munka Törvénykönyve (Mt.) a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók esetében nem korlátozza (tiltja meg) a munkaviszony megszüntetését az általános szabályok szerinti felmondási védelem időszakában. A tilalomra okot adó tényállások tipikusan olyan élethelyzeteket, illetve állapotokat írnak le, amelyek a munka világában, a munkavállalás terén hátrányokkal járnak, amelyekben a munkavállalók kiszolgáltatottsága, sérülékenysége fokozottan jelentkezik. A védelem arra irányul, hogy a munkavégzés teljesítésében való időleges, a munkavállaló önhibáján kívüli okok miatti akadályoztatás ne eredményezze az érintettek számára munkájuk elvesztését, illetve hogy az ettől való félelem ne befolyásolja a nőket a gyermekvállalással kapcsolatos döntéseik meghozatala során, egyúttal kizárja azokat a veszélyeket, negatív hatásokat, amelyeket az elbocsátás a gyermeket vállaló nők, anyák fizikai, pszichés állapotára gyakorolhat. A törvényhozó tehát a munkáltató szabad felmondási jogának korlátozásával a munkavállalóknak az - említett okok miatti - sérülékeny, fokozott kiszolgáltatottságot jelentő helyzetét, állapotát ismerte el, s ítélte a jogviszony megszüntetésével szemben fokozott védelmet igénylőnek. Ennek során abból indultak ki, hogy a felmondási tilalmak határozatlan, tehát hosszabb távra tervezett munkajogviszonyoknak a munkáltató általi rendes felmondással való megszüntetésekor érvényesülnek, és olyan esetekhez kötődnek, amikor a munkavállaló a jogviszonyból származó kötelezettségeit betegsége, gyermekvállalása, gyermeke betegsége, vagy közeli hozzátartozója súlyos betegsége miatt nem tudja ellátni. A tilalmak egy része a munkavállaló munkavégzésre képtelen állapotát veszi figyelembe, illetve a gyermekvállalás elősegítését célozza, más része a várandós nők és anyák fokozott védelmét, valamint a gyermekek és más közeli hozzátartozók (beteg házastárs, szülő stb.) irányában fennálló gondozási, ápolási, nevelési kötelezettségek ellátását hivatott biztosítani. Megállapítható az is, hogy azok a különös védelmet igénylőnek ítélt helyzetek és állapotok, amelyek nyomán a törvényhozó az általános szabályok szerint foglalkoztatott munkavállalók számára pozitív diszkriminációt alkalmazott, a kölcsönzésre létesített munkajogviszonyokban ugyanúgy jelentkezhetnek. Hosszabb távra tervezett, határozatlan idejű jogviszonyok létesítésekor a hagyományos és a kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók számára is egyformán látható, vagy nem feltétlenül látható előre, hogy munkájukat az adott munkáltatónál folyamatosan el tudják-e látni, abban akadályoztatva lesznek-e. A többletvédelem kizárása ugyanis ebben az esetben nem támasztható alá sem a kölcsönzéses foglalkoztatás időszakos jellegével, a kölcsönbeadó munkáltató munkával való ellátási kötelezettsége kisebb mérvű tervezhetőségével, korlátozott foglalkoztatási lehetőségeivel, s nem állítható az sem, hogy a sérülékeny élethelyzetekből fakadó hátrányok kiegyenlítését szolgáló, nagyobb munkabiztonságot jelentő kedvezményezés a hagyományos jogviszonyban álló munkavállalókra nézve indokoltabb lenne. Mivel a vizsgált megkülönböztetésnek nem állapítható meg a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka, alkotmányellenes diszkriminációt valósít meg, ezért az Alkotmánybíróság a különbségtételt határozata közzétételének napjával megsemmisítette. Forrás: ado.hu
![]() ![]() ![]() Az Év Vállalata Díj - 2009.2009. Szeptember 8. 10:00 - admin
12. alkalommal írta ki az Év Vállalata Díjat a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület. A cél: a versenyképesség javítása és a befektetők figyelmének felkeltése.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is két – Kis- és középvállalatok, és Nagyvállalatok – kategóriában osztanak díjakat. A jelöltek közül az Év Vállalata Díj végső nyerteseit egy prominens gazdasági szakemberekből, a sajtó és az Egyesület képviselőiből álló bizottság, illetve az Egyesület Elnöksége választja ki.
![]()
Lapozás:
[1]
[2]
[3]
[4]
[5]
[6]
[7]
[8]
[9]
[10]
[11]
[12]
[13]
[14]
[15]
[16]
[17]
[18]
[19]
[20]
[21]
[22]
[23]
[24]
[25]
[26]
[27]
[28]
[29]
[30]
[31]
[32]
[33]
[34]
[35]
[36]
[37]
[38]
[39]
[40]
[41]
[42]
[43]
[44]
[45]
[46]
[47]
[48]
[49]
[50]
[51]
[52]
[53]
[54]
[55]
[56]
[57]
[58]
[59]
[60]
[61]
[62]
[63]
[64]
[65]
[66]
[67]
[68]
[69]
[70]
[71]
[72]
[73]
[74]
[75]
[76]
[77]
[78]
[79]
[80]
[81]
[82]
[83]
[84]
[85]
[86]
[87]
[88]
[89]
[90]
[91]
|
Blog archivum
|