hun eng ger
BaBér a Facebookon

Mit lépnek a nagy cégek 2017-ben, ha cafeteriáról van szó?

2017. Február 27. 12:19 - siteadmin



Csak egy béren kívüli juttatás maradt, a SZÉP-kártya, hozzájött még a készpénzcafeteria, a többiből egyes meghatározott juttatás lett, változtak az adóterhek, és maradtak az adómentes juttatások. Amikor ilyen sok minden változik a cafeteriában, ráadásul egyes cégek jelentős béremelést is kénytelenek meglépni, plusz munkaerőhiány van, akkor nehéz előre megjósolni, változtatnak-e valamit a cafeteriában, vagy sem. Nézzük, mit lép az idei változásokra néhány nagyobb cég!

Ahol majdnem negyedével növelték a juttatásokat

A Legjobb Munkahely címmel büszkélkedő építőipari vállalat, a Mapei Kft. úgy döntött, hogy megfelelő módon gondoskodik munkatársairól és a lehető leghamarabb alkalmazkodik a megváltozott adó- és járuléktörvényekhez.

A Kft. ügyvezetője, Markovich Béla szerint számukra a munkatársaik a legfontosabbak. Éppen ezért az az álláspontjuk, hogy ha jól megy a cégnek, akkor minden munkatársaknak is menjen jobban. S mivel az elmúlt évben majdnem 5 százalékot tudtak növekedni (miközben az építőipar teljesítménye átlagban 19,2 százalékkal csökkent), ezért még többet nyújtanak, mint korábban. Új juttatás náluk a komplex egészségügyi szolgáltatási csomag (benne preventív egészségügyi szűrések, magán-egészségügyi szakellátás, személyre szabott kezelések), illetve a mindenkire megkötött élet- és balesetbiztosítás. Felelős munkáltatóként ugyanis úgy érzik, ezekkel a dolgokkal is törődniük kell. Ezen felül a korábbi év bruttó 242 000 forintos cafeteria-keretet egységesen 300 000 forintra növelték.

Ahol 50 százalékkal emelték a cafeteriakeretet

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nél létszükséglet, hogy a 2020-ra négyszeresére bővülő gyártókapacitással párhuzamosan a mostani mintegy 800 fős személyi állományt is a terveknek megfelelően tudják növelni. A vállalat ezért arra törekedett, hogy jelenlegi és leendő munkatársainak is kiszámítható, szakmailag és anyagilag is tervezhető karriermodellt biztosítson a régóta szakemberhiánnyal szembesülő Komárom-Esztergom megyei térségben.

Éppen ezért a béren kívüli juttatások rendszerét is átalakították. A vállalat 50 százalékkal, 240 000 forintról 360 000 forintra növelte az egy dolgozóra jutó éves cafeteria-keretet, amelyhez havonta 8700 forint értékű étkezési hozzájárulást, a munkába járáshoz pedig ingyenes buszjáratot, vagy bérlettámogatást is biztosít. A dolgozók egészségére 2016 októbere óta heti 40 órában orvosi asszisztens, heti 20 órában pedig az üzemorvos is ügyel, az üzemorvosi szolgáltatás mellett pedig 2017. január 1-től érvényes teljes körű, 24 órás élet- és balesetbiztosítást is kötött a cég minden alkalmazottjára.
 

Ahol több körben tudtak csak megegyezni

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) kemény partnernek bizonyult az idei bértárgyalásokon, de végül is kompromisszumra kényszerült, akárcsak a gyár. A szakszervezet 650 ezer forintos béren kívüli juttatási keretet szeretett volna elérni (még tavaly novemberben), mire a munkáltató (decemberben) megajánlott 2017-re 595, illetve 2018-ra 620 ezer forintot. Végül februárban egyeztek meg – az idei évre 600, a jövő évre pedig 620 ezer forint a béren kívüli juttatási keret.

(Megjegyzés: a sajtóban következetesen „béren kívüli juttatásról” tettek említést, holott a béren kívüli juttatás 2017-ben összesen legfeljebb 450 ezer forint SZÉP-kártya lehet, valamint maximum 100 ezer forint készpénzcafeteria. Azaz összesen legfeljebb 550 ezer forint. Szóval valószínűleg helyesebb lett volna a „juttatási csomag” kifejezés.)