hun eng ger
BaBér a Facebookon

HR és Bér modullal bővített SAP Business One (SBO)

2005-11-14 0:00
A Soft Consulting Kft. részt vett az SAP partneri napján, ahol bemutatásra került az SBO és a BaBér bérprogram kapcsolata
A kis és középvállalatok részére forgalmazott SBO programhoz az SAP nem fejlesztett HR és Bér modul-t. Sok ügyfél részéről azonban igény, hogy a bevezetendő pénzügyi szoftver teljes funkcionalitásában lefedje az adott területet, így több hónapos fejlesztőmunkával megtörtént az SBO és a BaBér bér program online összekapcsolása.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az SBO-ból indítható bér program átveszi az SBO-ba felvitt dolgozói adatokat, szinkronizálja a szótárakat, átadja a jogosultságokat. A bér program segítségével történő bérszámfejtés után elkészíthető a főkönyvi feladás, mely azonnal megjelenik az SBO-ban, ahonnan értesítést kap a könyvelő az eseményről. A termék a továbbiakban hivatalos SAP AddOn-ként jelenik meg.

Az összekapcsolásban nagy szerepe volt az e-bone Kft-nek, aki az SBO hivatalos forgalmazója. A partneri napon is nagy érdeklődés fogadta a két program összekapcsolását, melynek gyakorlati eredménye képen már több helyen is bevezetésre került az integrált rendszer. A legjelentősebb hely a Debreceni Városi Egészségügyi szolgálat a maga kb. 600 főjével.

Azóta több SBO forgalmazó is túl van néhány sikeres bevezetésen.

Tekintse meg a BaBér bér ügyviteli program rendszer leírását!

 


TB-naptár-2024

Babér bérprogram demo letöltés

2018. Július
H K Sz Cs P Sz V
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5

Feliratkozás a hírlevélre


Kérjük írja be a képen látható betűket, számokat:

[ Másik képet kérek ]
Az adatokat bizalmasan kezeljük, az Ön beleegyezése nélkül adatait harmadik félnek tovább nem adjuk. Hírlevelünkről itt bármikor leiratkozhat.