hun eng ger
BaBér a Facebookon

Változás a magánnyugdíjpénztári tagdíjakkal kapcsolatban

2010-11-04 0:00
Tisztelt Ügyfelünk!

2010. november 3-án felkerült az APEH honlapjára egy „Tájékoztató a 2010. november 1-jét követő időszakban alkalmazandó szabályokról a magánnyugdíjpénztári tagdíjakkal kapcsolatban”, amely tartalmazza azt az információt, hogy a 2010. október havi járulékalap után teljesítendő bevallási, valamint járulékfizetési kötelezettséget (melynek esedékessége 2010. november 12.) már a módosított mértékű járulékokkal kell teljesíteni. Telefonos érdeklődésre az APEH azt az információt adta, hogy várhatóan módosításra kerül a 1008-as bevallás is, melyben valószínűleg a meglevő mellett új sorban kell bevallani a MNYP tagok tagdíját.

Szíves türelmüket kérjük, amíg az APEH a 1008-as program módosítását kiadja, hogy a BaBér programot a bevallásban elvárt változtatásoknak megfelelően tudjuk elkészíteni. Amennyiben lehetőséget látunk arra, hogy ne kelljen az október havi számfejtést megismételni, úgy a programot ennek megfelelően fogjuk változtatni.

A módosítások elkészítéséig a számfejtés elvégezhető a jelenlegi programmal, mert a dolgozó nettó kifizetését a változtatások nem befolyásolják.

Javasoljuk, hogy az október havi bevallásokat, valamint az utalásokat a 1008-as program módosításának kiadását követően készítsék el.

A programmódosítás kiadásáig megértő türelmüket kérjük, további járulékkal kapcsolatos szakmai kérdésekben az APEH ügyfélszolgálatát szíveskedjenek hívni!

További jó munkát és szép napot kívánunk!    
 
Tisztelettel,

Soft Consulting Hungary Zrt.

TB-naptár-2024

Babér bérprogram demo letöltés

2021. Március
H K Sz Cs P Sz V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11

Feliratkozás a hírlevélre


Kérjük írja be a képen látható betűket, számokat:

[ Másik képet kérek ]
Az adatokat bizalmasan kezeljük, az Ön beleegyezése nélkül adatait harmadik félnek tovább nem adjuk. Hírlevelünkről itt bármikor leiratkozhat.