hun eng ger
BaBér a Facebookon

BaBér bérszámfejtő program

A BaBér bérszámfejtő program egy, a mai kor követelményeinek megfelelő környezetben kifejlesztett Windows-alapú programcsomag, mely kompromisszumok nélküli tudást nyújt. A bérszámfejtő program fejlesztésekor annak megvalósítása volt az irányadó, hogy a rendszer olyan eszközzel és platformon készüljön, amely hosszú időre garantálja, hogy technológiailag nem amortizálódik.

A folyamatos jogszabály-követéssel támogatott rendszer megfelel a hazai bérügyvitel és bérszámfejtés piac elvárásainak. Moduláris felépítése miatt széleskörűen és bármikor bővíthető rendszer, de az alap bérügyviteli szoftver is tartalmaz minden olyan funkciót, melyre egy dolgozó beléptetésétől kezdve a kiléptetéséig szükség lehet.

A BaBér bérszámfejtő programot sokféle cég használja, ügyfeleink területileg is megoszlanak. Olykor egy cégen belül is előfordul, hogy a központi gép elhelyezésétől függetlenül az ország több sarkából dolgoznak ugyanabban az adatállományban, de felhasználóinknak ebben az esetben sem kell külön licenceket vásárolniuk.

A BaBér bérszámfejtő program kiemelkedően jó lehetőséget biztosít könyvelő irodák részére, ugyanis részükre nem számítunk felárat a cégek száma után, valamint a bérprogram olyan megoldásokkal is rendelkezik (közös szótárak, közös adatszolgáltatás), melyek kimondottan a többcéges felhasználók kényelmét szolgálják.

Főbb jellemzők

A BaBér bérszámfejtő program legfontosabb ismérvei:
  • Használható önálló gépen és hálózatban egyaránt.
  • Működése gyors, hardverigénye kicsi!
  • Képes több telephely és azon belül több szervezeti egység vonatkozásában kezelni a dolgozókat. Ugyanakkor lehetőséget ad saját dolgozói csoportok kialakítására is. A bér program minden funkciója – a bérszámfejtéstől a listázásig – elvégezhető ezen csoportosítások szerint.
  • Időrendi analitikát tartalmaz a legtöbb adatról, mely alapján több év vonatkozásában is nyomon követhetőek a dolgozókat érintő változások.
  • A felhasználó igényeinek megfelelően paraméterezhető, ugyanakkor nem kell elveszni a beállítások erdejében, hiszen olyan alapbeállítással kerül telepítésre, mely azonnal lehetővé teszi a jogszabályok alapján történő munkát.
  • Moduláris felépítésű, az egyes modulok egymástól függetlenül is használhatóak. Közös adatállományból dolgoznak, tehát egy adatot elég egyszer felvinni a rendszerbe és az utána elérhető.
  • Automatikus adatkitöltő funkciókkal segíti az adatrögzítési munkát. Pl. adóazonosító alapján kitölti a születési dátumot, irányítószám alapján a települést és viszont stb.
  • Jogosultsági rendszere lehetőséget ad az illetéktelen elérések letiltására (cég, menüpont, funkció bontásban).
  • Többféle lehetőséget is biztosít a dolgozók adatainak mentésére, illetve visszatöltésére. Lehetőség van automatikus mentést is beállítani (havi, heti, napi vagy akár órás gyakorisággal is)
  • Frissítés funkciója lehetőséget ad arra, hogy a felhasználót a bér program értesítse arról, hogy honlapunkra frissebb verzió került fel.
  • A listákat a hagyományos lista formátumon kívül többféle file-formátumban is elkészíti (.xls, .doc, .pdf, .txt, rich text, kép file stb.) Meghagytuk a mátrix nyomtatóra történő listakészítés lehetőségét is.
  • Lehetőséget ad többféle módon is adatot importálni. Az általános import program .csv állományból egyszerűen beemeli az adatokat. Ezenkívül lehetőség van nagy tömegű kifizetési és levonási jogcím egyidejű beemelésére is. A bér program önmagán belül is lehetőséget ad csoportos jogcím felvitelre, nem kell dolgozónként rögzíteni az adatokat.
  • Lehetőséget biztosít idő- és jövedelem adatok importálására. Azon cégek, amelyek elektronikus formában rendelkeznek munkaidő-nyilvántartással vagy termelésirányító rendszerrel, .csv állományon keresztül importálhatják ezeket az adatokat. Ez a megoldás biztosítja, hogy az egyes mezőket a fejlesztőtől függetlenül a felhasználó definiálja.
Amennyiben az általánostól eltérő feladatokat kell megoldani, állunk rendelkezésre egyedi igények kielégítésében is.

Modulok

Természetesen az alap Bér modul is tartalmaz minden szükséges bérszámfejtő lehetőséget, de mint nevében is szerepel, csak bérügyviteli feladatokra kap komplex társat a bérszámfejtő, ezért a Munkaügyi modullal mindenképpen érdemes kiegészíteni. A munkaügyi feladatok ellátására alkalmas modul mellett még számtalan bővítési lehetőséget kínál a bérszámfejtő program felhasználóinak, például a TB kifizetőhelyek kezelését is.

A bérszámfejtő program által tartalmazott alapmodulokon (Bér, Munkaügy, Táppénz) felül opcionálisan választható egyedi és web-alapú modulokat is kínálunk.


Kérje ingyenes szoftverbemutatónkat!

Érdeklődés

 

 

Kapcsolatfelvétel

Amennyiben érdeklődik megoldásaink iránt, kérjük, vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal!

TB-naptár-2024

Babér bérprogram demo letöltés

2019. Szeptember
H K Sz Cs P Sz V
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6

Feliratkozás a hírlevélre


Kérjük írja be a képen látható betűket, számokat:

[ Másik képet kérek ]
Az adatokat bizalmasan kezeljük, az Ön beleegyezése nélkül adatait harmadik félnek tovább nem adjuk. Hírlevelünkről itt bármikor leiratkozhat.