hun eng ger
BaBér a Facebookon

AZ ÉV TB ÜGYINTÉZŐJE 2017

2017-05-15 14:22

A Soft Consulting Hungary Zrt. és a A PENTA UNIÓ Oktatási Centrum közösen rendezi meg első alkalommal Az Év TB ügyintézője versenyt.

A megmérettetés célja, hogy a gazdaság e kiemelten fontos területén dolgozó szakemberek lehetőséget kapjanak szakmai tudásuk bemutatására, összemérésére ezzel is segítve a társadalombiztosítás területén dolgozó szakmai munka elismertségét.

Szerezz országos elismerést magadnak és a szakmának!

A verseny, összesen 3 fordulóból áll, két internetes forduló után a legjobbakat hívjuk meg a harmadik, mindent eldöntő fordulóban, ahol személyesen is bizonyítani lehet a többtagú zsűri előtt. 

A szakmai zsűri tagjai: a pénzügy, ügyviteli területek élvonalbeli szakértői és a NAV munkatársai.
A díj presztízsét szakmai zsűri és színvonalas díjak emelik, melyek mellett értékes tudást és szakmai kapcsolatokat is szerezhetnek a versenyben résztvevők és természetesen a nyertes büszkén viselheti az "Az Év TB Ügyintézője 2017" címet.

ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETÉS

A díjátadásra, következő év január közepén, az Adóegyetem gáláján kerül sor.

Az első forduló: 2017- május 15-től szeptember 10-ig tart. Ha csak a tudásodat szeretnéd felmérni és lemondasz a nyereményekről, akkor lehetőséged van anonim módon kitölteni az első fordulónál az elektronikus tesztet. (Az első forduló anonim résztvevői sajnos nem tudnak továbbjutni!)

A második forduló: 2017. október 2. és december 15. közötti időszakban az első fordulós tesztsort legjobb eredménnyel kitöltők vehetnek részt a szakmai verseny második, online feladatsorában.

A harmadik forduló, azaz döntő: 2018. január első hetében a PENTA UNIÓ Zrt. szervezésében kerül megrendezésre, ami egy írásos és egy szóbeli részből áll. Ide a második forduló legjobbjait hívjuk meg, akik személyesen is bizonyíthatnak a többtagú zsűri előtt.

MINDEN FORDULÓNÁL KÜLÖN NYEREMÉNYEK!

Az adatokat bizalmasan kezeljük, titoktartási kötelezettséggel. Ha csak a tudásodat szeretnéd felmérni és lemondasz a nyereményekről, akkor lehetőséged van anonim módon kitölteni az első 2 fordulónál az elektronikus tesztet.

Az első forduló eredményei a kódszámok alapján, honlapunkon lesznek elérhetők 2 havonta. A végső eredményről legkésőbb az egyes fordulók zárását követő 2 héten belül honlapunkról tájékozódhatsz!

EZÉRT ÉRDEMES NEVEZNI ERRE A SZAKMAI MEGMÉRETTETÉSRE:

  1. Nyereményeső a szakma legjobbjának: Az országos címet elnyerő TB ügyintéző 500.000 Ft értékű szakmai ajándékcsomagban részesül és viselheti a címet! A szakmai ajándékcsomag aktuális szakkönyveket, könyvelő/bérszámfejtő szoftvereket, szaklap előfizetést, konferencia belépőket, szakmai klubtagságot, szakképzést foglalhat magában.

  2. Ismerd meg gyenge és erős pontjaid: Hasznos információra tehetsz szert szakmai tudásodról. Eredményeidet összehasonlíthatod az átlaggal!

  3. Amit büszkén kitehetsz a falra: Legalább 60%-os eredményt elérő versenyzőink számára egy szakmai tanúsítvány kerül kiállításra, ami irodád dísze lehet!

  4. És ha Te viszed el a pálmát? Akkor vállára emel a szakma és a szaksajtó, bemutathatod tudásodat előadóként szakmai fórumokon is, új ügyfeleid pedig kézről-kézre fogják adni irodád kilincsét!

  5. Garantált nyeremény minden kitöltőnek, amit a visszaigazoló e-mailben küldünk el Neked a verseny kódszámmal együtt! Profitálj Te is a "Munkaviszonyosok TB kiskönyve” e-füzetünkből!

  6. ÉS HA MÉG NEM LENNE ELÉG…

    Külön díjunk a nyertesnek egy 5 napos wellness hétvége 2 fő részére, félpanziós ellátással a Hotel Bella Vistában, Ausztria vizekben és napsütésben, leggazdagabb tartományában, Karintiában, ahol festői alpesi csúcsok és hegyi tavak várják az aktív pihenni vágyókat!

    A nyeremény tartalmazza: 4 éjszaka 2 fő részére, franciaágyas szobában, bőséges svédasztalos reggeli és vacsora, a hotel wellness részlegének teljes körű használat, a 2018-as téli vagy nyári szezonban egyaránt!


A versenyre bárki jelentkezhet,  aki úgy érzi, képes megoldani összetett, bonyolult feladatokat, vagy egyszerűen csak érdeklődik a TB szabályai iránt, és ki szeretné próbálni szaktudását. Természetesen előnyben vannak azok, akik már tapasztalattal rendelkeznek ezeken a területeken, hiszen a kérdések megválaszolása sokkal könnyebb, ha a versenyzőnek már van gyakorlati tapasztalata. Az internetes fordulókon az anonimitást a versenyző kérheti, ám a szóbeli döntő már élőben zajlik, itt már nem tudja megőrizni névtelenségét. 

A hibátlan ügyintézés rengeteg tudást, tapasztalatot, gyakorlatot kíván. Egy szakembernek folyamatosan képeznie kell magát, a jogszabályokat folyamatosan követnie kell. Nagy szakértelemre, pontos munkára és odafigyelésre van szükség ahhoz, hogy minden hónapban hibamentesen végezzük el a munkánkat.
Ezek a versenyek az értékes nyeremények mellett játékosan tanítanak, segítenek hatékonyabban végezni munkádat. S nem utolsó sorban növeli esélyeid a munkaerőpiacon.
                            
Számos szakkönyv, képzés és ajándék mellett a nyeremények listája folyamatosan bővül a felajánlásoknak köszönhetően. Ezért érdemes  figyelemmel kísérni egész évben a versenyt!

Az adatokat bizalmasan kezeljük, titoktartási kötelezettséggel. Az eredményeket a versenyző egyedi kódja alapján tesszük közzé.

Regisztrálj!  Versenyezz!  Nyerj! 

 

LEGYÉL TE 2017-BEN AZ ÉV TB ÜGYINTÉZŐJE!
 
....és akkor kezdjünk is hozzá! 







TB-naptár-2024

Babér bérprogram demo letöltés

2021. Augusztus
H K Sz Cs P Sz V
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5

Feliratkozás a hírlevélre


Kérjük írja be a képen látható betűket, számokat:

[ Másik képet kérek ]
Az adatokat bizalmasan kezeljük, az Ön beleegyezése nélkül adatait harmadik félnek tovább nem adjuk. Hírlevelünkről itt bármikor leiratkozhat.