hun eng ger
BaBér a Facebookon

Év végéig szochómentes a SZÉP-kártya juttatása, megemelt kerettel

2020. Június 19. 11:02 - siteadmin


A padlón lévő hazai turizmus élénkítése érdekében jelentős könnyítéseket kapott a SZÉP-kártyára adott munkáltatói juttatás. 

A kedvezményes adózás még kedvezményesebb lett, és a korábbinál magasabb összegig lett kedvezményesebb. Ráadásul nem csak a félév végéig, ahogyan első körben, még április 22-én rendelkezett egy kormányrendelet, hiszen május második felében egészen 2020. december 31-ig hosszabbították meg a korábbinál kedvezőbb feltételeket. 

Az, hogy az adózás kedvezményesebb lett, azt jelenti, hogy április 22-től meghatározott összeghatárig nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni a SZÉP-kártya juttatása után, csak szja-t. Így a korábbi 32,5 százalékos adóteher 15 százalékra mérséklődött, a következő rekreációs értékhatárokig: 
  • az üzleti szférában már nem évi 450 ezer, hanem 800 ezer forintig;
  • a költségvetési szerveknél évi 200 ezer forint helyett 400 ezer forintig. 
Ezzel párhuzamosan módosították azt is, mennyit küldhet a munkáltató az egyes alszámlákra kedvezményes adózással, éves szinten, 2020-ban: 
  • a szálláshely alszámlára a korábbi maximum 225 ezer forint helyett legfeljebb évi 400 ezer forintot,
  • a vendéglátás zsebre a megszokott maximum 150 ezer forint helyett legfeljebb évi 265 ezer forintot, 
  • a szabadidő alszámlára pedig az ismert maximum 75 ezer forint helyett legfeljebb évi 135 ezer forintot utalhat a munkáltató. 
Ha ezt összeadjuk, az pontosan 800 ezer forint – amennyi kedvezőbb adózással adható az üzleti szférában. Ha valaki több munkáltatótól is kapja a juttatást, akkor a kereteket össze kell számítani. Erről nyilatkoztatni is kell a dolgozókat. A rekreációs értékhatárok akkor érvényesek, ha a munkavállaló egész évben az adott helyen dolgozott. Ha nem az év elejétől dolgozott a cégnél, hanem csak később érkezett, illetve nem maradt az év végéig, mert időközben kilépett, akkor arányosítani kell a kereteket. (Ha a munkaviszony azért szakadt meg, mert a munkavállaló meghalt, akkor viszont nem kell arányosítani.)

Amennyiben a juttatás az éves összes keretösszegeket, illetve az alszámlákra érvényes keretösszegeket meghaladja, akkor az továbbra is egyes meghatározott juttatásnak számít – ekkor a fölös részre 1,18-as szorzóval megemelt adóalapra kell megfizetni a szociális hozzájárulási adót, illetve az szja-t. Itt figyelembe kell venni azt is, hogy a szochó július elsejétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra mérséklődik. 

Ami még fontos, hogy a kedvezőbb adózás illetve a kiterjesztett keretek csak április 22-től értendőek, visszamenőleg nem. 

Annak nincs akadálya, hogy az év elején eldöntött juttatási összegeket, cafeteria-kereteket felülírják a cégeknél, vagyis rugalmasan alkalmazkodni lehet a kiterjesztett lehetőséghez. Ahol havi a SZÉP-kártya juttatása, ott megemelhetik az összegeket. De akár egyösszegű nagyobb juttatást is adhatnak a cégek a dolgozóknak – ennek persze van rizikója, ha a dolgozó nem marad az év végéig. Ekkor az elválás utáni időre egyes meghatározott juttatásként kell leadóznia a cégnek. 

Blog témakörök
Blog archivum