hun eng ger
BaBér a Facebookon

Autóhasználat a cafeteriában

2020. Február 13. 14:11 - siteadmin


A személyi jövedelemadóról szóló törvényben évek óta szerepel az a szabály, mely szerint a juttató által biztosított személygépkocsi magánhasználata adómentes. Sok cég eddig is élt ezzel az adómentességgel, amennyiben rendelkezett cégautóval. Nem keletkezett személyijövedelemadó-fizetési kötelezettség, ha a céges személygépkocsit a használója magáncélra is igénybe vette – emlékeztetett Fata László juttatási szakértő.
 
A dolgozói választásra épülő cafeteriában azonban évekig nem került szóba ez juttatási lehetőség, hiszen egy céges autó költsége (bérlet, lízing stb.) jelentősen magasabb, mint egy átlagos cafeteriakeret. Az elmúlt években azonban teljesen új autóhasználati lehetőségek jelentek meg. A car sharing szolgáltatást nyújtó cégeken keresztül egy munkáltató gyakorlatilag percekre, órákra is kölcsönözhet autót, amit aztán a munkavállalók rendelkezésére bocsáthat.

Közösségi autómegosztás

Így már akár havi 10 000 forint értékben is értelmezhető a személygépkocsi-használat. Ez az összeg pedig simán belekerülhet egy cafeteriarendszer kínálatába, adómentes juttatásként – hívta fel a figyelmet Fata László.
 
Az autómegosztó szolgáltatók jellemzően Budapesten helyezkednek el, ezért azok a Budapesten élő (dolgozó) munkavállalók tarthatják ezt a juttatást értékesnek, akik nem rendelkeznek saját személygépkocsival. Az adómentesség azonban nem vonatkozik azokra a közösségi közlekedési eszközökre, amelyek nem személygépkocsik. Így ha a munkáltató közösségi kerékpár-, rollerhasználatot stb. biztosít, az jellemzően jövedelemként adózik 2020-ban.

E-autót a céges flottába

Egy másik megközelítés szerint a cégek adózásban és üzemeltetésben is jelentős költségeket takaríthatnak meg azzal, ha a flottájukat tisztán elektromos, plug-in hibrid vagy növelt hatótávú elektromos gépkocsira cserélik. Mivel az elektromos autókról még mindig sokan gondolják, hogy drága prémiumtermékek, a Mercarius Flottakezelő azt mutatta meg, mennyit takaríthatnak meg a kkv-k velük. 

Bekerülési költség

A bekerülési költség egy elektromos autó beszerzésekor valóban magas, hiszen még az alacsonyabb kategóriájú e-kocsik árai is felérnek egy közepesen extrázott kompaktéval. Azonban a profi szolgáltatók által üzemeltetett flottáknál nem kell a bekerülési költséggel kalkulálni, hiszen ezt a flottakezelő állja. A bérleti díj kalkulációjába pedig nemcsak az autók ára, hanem a fenntartás és a szervizeltetés költségei is beletartoznak, amik alacsonyabbak, mint a hagyományos gépjárműveknél.

Karbantartás

Azoknál a cégeknél, ahol napi ingázást, városi közlekedést kell megoldani, több szempontból is kedvezőbb elektromos autót használni. Míg a belső égésű motorokkal szerelt kocsiknak számos olyan alkatrésze van, amit meghatározott időnként cserélni kell, addig az elektromos változatoknál mindössze két ilyen alkatrész van. A fékeknél és az akkumulátorcsomagnál jóval hosszabb élettartamra lehet számítani, mint a hagyományos autóknál. Az autók céges telephelyi töltésének fogyasztása pedig nem, vagy alig kimutatható, ráadásul a céges villanyszámlából a töltések után visszaigényelhető az áfa, így alacsonyabb az üzemanyagköltség. A legtöbb nagyvárosban az e-autók parkolása is ingyenes.

Adók és biztosítás

Adózásban is jól állnak a zöld rendszámosok. Többek között vásárláskor nem kell sem vagyonszerzési illetéket, sem regisztrációs adót fizetni, ráadásul a cégautóadót is elengedik a tulajdonosnak. Kötelező biztosításuk is mintegy 15 százalékkal kedvezőbb.

Emberi tényező

A fiatal munkavállalók körében presztízsértéke van a környezettudatosságnak, így számukra komoly megtartó erő lehet, ha tudják, munkaadójuk odafigyel a környezetkímélő működésre, így a gazdaságos és forgalombarát közlekedésre is. További szempontok lehetnek a zajmentesség és a nagyobb vezetési élmény is. 

Blog témakörök
Blog archivum