hun eng ger
BaBér a Facebookon

Hogyan arányosítsuk a készpénzcafeteriát?

2018. Március 23. 17:29 - siteadmin



Míg korábban csak terméket vagy szolgáltatást lehetett adni munkáltatói juttatásként (vagy ha úgy tetszik, cafeteriában), tavaly óta bejött a készpénz is. A jogszabály szerint évente a keretösszeg értékéig, maximum százezer forintig adható készpénz, béren kívüli juttatásként, kedvezményes, 34,22 százalékos adózással. Az adóteher 2018-ra is maradt. 

A keretösszeg azt jelenti, hogy a százezer forint csak abban az esetben adható, ha a munkavállaló munkaviszonya a teljes adóévben fennáll. Ha viszont ez a feltétel nem teljesül, akkor arányosítani kell. Ráadásul nem hónapokra, nem is munkanapokra, hanem naptári napokra. 

Persze ha a munkáltató úgy dönt, hogy mégis a keretösszegnél, vagy annak arányosított részénél több készpénzcafeteriát akar adni, arra is megvan a lehetősége. Ezt nem tiltja az szja-törvény. Csak a kedvezményes adózás ugrik. A fölös összeg ráadásul nem egyes meghatározott juttatásként adózik (40,71 százalékos adóteherrel), hanem bérként kell leróni utána a közterheket. 

Ha túlszaladt a juttatás

Probléma akkor lehet, ha előre kifizetik a munkavállalónak a teljes éves összeget, azaz a százezer forintot, és az illető év közben felmond. Ekkor neki rögtön csökken a keretösszege. Két lehetősége van ebben az esetben a munkáltatónak – tudtuk meg egy NAV-os tájékoztatón:
  • Átminősítheti a keretösszegen felüli részt munkabérré, és önellenőrizhet. 
  • Visszafizettetheti a dolgozóval a fölös összeget, és önellenőrizhet.
Pénzjuttatásnál egy könnyebbség van a másik béren kívüli juttatáshoz, a SZÉP-kártyához képest: itt nem kell vizsgálni, hogy a dolgozó máshol is kapott-e készpénzcafeteriát, hiszen mindenhol csak a napra lebontott arányos részt kaphatta kedvezményes adózással. 

Arányosítás

A NAV-os előadáson egy konkrét példa is elhangzott az arányosításra:

A dolgozó az egyik helyén május 31-ig dolgozik, a másik munkahelyén pedig július elsején kezd és ott dolgozik még december végén is. Tegyük fel, hogy mindkét helyen kap pénzjuttatást. 

Az első munkahelyén 151 napot töltött munkaviszonyban, a másik munkahelyén pedig 184 napot. (És közben volt a 30 napos június, amikor nem dolgozott, így jön ki az évi 365 nap.) Így az évi százezer forintból 41 ezer forintot kaphatott kedvezményes adózással az első helyén, a második munkahelyén pedig 50 ezer forintot. 

Ha az első helyén megkapta már év elején a teljes 100 ezer forintot, akkor 59 ezret vagy visszafizettet vele a cége, vagy leadózik utána bérként. 

Mennyire népszerű?

Amikor beharangozták a készpénzcafeteria lehetőségét, sokan számítottak arra, hogy rendkívül népszerű lesz ez a juttatási forma. A Cafeteriatrend kutatása ezt igazolta: 2018 elejére a második legnépszerűbb juttatásnak mérték a készpénzcafeteriát. 

Viszont egy nemrégiben tartott, a különböző önkéntes pénztári juttatásokról szóló sajtóbeszélgetésen az hangzott el, hogy mégsem jött be annyira a készpénzjuttatás, mint ahogyan azt várták. És nem szorította annyira vissza például a nyugdíjpénztári munkáltatói juttatásokat, mint azt előzetesen valószínűsítették. Viszont az egészségpénztári munkáltatói juttatások jelentősen visszaestek, igaz, ehhez inkább az adóváltozásoknak lehetett köze. 

A cikket partnerünk, a CafeT-rend készítette, és amennyiben kérdése van a fentiekkel kapcsolatban, írjon nekünk az info@cafetrend.hu e-mail címre, vagy keresse telefonon munkatársainkat a +36 (1) 273-3838 telefonszámon, ahol készségesen állunk rendelkezésére.

Blog témakörök
Blog archivum